Szóval ott tartottam, hogy az esélytelenek legnagyobb nyugalmával elkezdtem idősgondozói munkát keresni külföldön.

A terv az volt, hogy felmérem mik a lehetőségek, megtapasztalom, hogy zajlik egy felvételi eljárás, aztán a szerzett infók birtokában a rákövetkező egy évet teljes egészében annak a nyelvnek a megtanulására szánom, amelyik országból kedvezőbb feltételeket ajánlanak.

De ugye, mint tudjuk: Ember tervez… , az élet meg nagy rendező.

Nem kis megdöbbenésemre (és némi kis írói túlzással élve) még szinte le sem nyomtan az ENTER billentyűt máris záporozni kezdtek a jobbnál – jobb ajánlatok. Főként Németországból és Ausztriából.

A felvételi eljárást amúgy elég hamar ki lehetett ismerni. Összességében az ajánlatok mindegyike besorolható az alábbi 3 kategória egyikébe:

1. Mindegy ki vagy – mindegy, hogy beszéled-e az adott ország nyelvét – mindegy, hogy értesz-e az idősgondozáshoz, ha fizetsz X eurót garantáltan adunk munkát. Ámbátor túl sok fogalmam nem volt a külföldi munkavállalás szabályairól , de azt azért valahol a zsigereimben éreztem, hogy ez nem feltétlenül jogtiszta így.

2. A második verzióban a munkaadók már legalább úgy tettek, mintha valóban lenne némi komolysága a felvételi interjúnak.Ez esetben a sorrend úgy zajlott, hogy felhívott egy ügyintéző. Elmondta, hogy 2 nap múlva ugyanekkor újra fog hívni, de akkor már a főnöke is jelen lesz. Szó szerint pontosan ezeket fogja kérdezni – szó szerint pontosan ezeket a válaszokat várja. Ha nem sikerül 2 nap alatt bemagolnom a válaszokat akkor se ijedjek meg, írjam le jól láthatóan a szöveget és ragasszam pontosan a laptopom kamerája mellé. Ezzel a módszerrel nem fog feltűnni az akkor már mellette ülő megbízónak, hogy én nem tudok németül.

És akár hiszitek, akár nem, több esetben is minden pontosan így történt.

Az első beszélgetés után két nappal csörgött is a Skype, a kamera túloldalán két emberrel és szóról szóra azokkal a kérdésekkel, amiket előre megbeszéltünk. Azután mikor véget ért az interjú, elköszöntünk egymástól, és néhány óra múlva jött a várható válasz, hogy szuper, nagyon szimpatikus voltam, örömmel értesítenek, hogy kiválasztottak.

A következő lépés, hogy ennyit és ennyit fizessek be regisztrációs díjként, illetve ezzel és ezzel a utaztatóval vegyem fel a kapcsolatot, mert ő lesz az, aki majd a váltáskor elvisz, illetve hazahoz engem, az ő díja pedig ennyi és ennyi lesz.

Egy idő után már olyan sok ilyen típusú ajánlattal találkoztam, hogy komolyan azt hittem Németországban és Ausztriában valóban ez a hivatalos eljárás.

3. És volt ugye a harmadik verzió. Az adat bekérős.

Ebben a típusban „nagyon komolyan le kellett igazolnom” a gondozói előéletem, azaz pontosan le kellett írnom mindent ami mellettem szól. Az igaz, hogy bizonyítványokat, oklevelet vagy munkáltatói ajánlatot itt sem kértek be, cserébe azonban látatlanban felvételt nyertem egy „honosítási átképzésre”, mely sikeres teljesítése (no és persze a részvételi díj befizetése) után garantált a munka.

És így ment ez kb. egy hónapig.

Az összes létező szabad pillanatomban pályázatokat nyújtottam be és ilyen mondvacsinált interjúkon vettem részt. Lassan már kezdtem úgy érezni, hogy ezt a vonalat mégiscsak el kell engedni.

Valahogy ez az egész érezhetően nem arról szólt, hogy én stabil jól fizető állást találjak külföldön.

Aztán egyszer csak csörgött a telefonom.

Egy holland cég magyarul beszélő ügyintézője keresett meg azzal, hogy lenne nekik egy tanfolyamok. Kéthetes bentlakásos, teljes ellátással bíró és legfőképp: INGYENES.

A tanfolyam arról szól, hogy 2 hét alatt amennyire csak lehet megtanítanak a holland nyelv alapjaira Illetve betekintést nyújtanak kicsit a holland kultúrába, a holland emberek gondolkodásába, szokásaiba. Teszik mindezt azért, hogy a résztvevők kedvet kapjanak az országhoz. Meg aztán, hogy ha mégiscsak Hollandiát választom új munkahelyemül, akkor tudjam mégis mire számíthatok.

Arra amúgy, hogy holland céghez is jelentkeztem esküszöm már nem is emlékeztem.

Utólag aztán végiggondoltam, hogy igen, azért írtam nekik, mert ott angolul kerestek ápolót, és ugye az angol nyelv az egy kicsit közelebb állt hozzám. Úgy gondoltam, hogy gyorsabban meg fogom tudni tanulni, mint a németet.

A hölgy megkérdezte, hogy érdekelne-e ez engem. Elmondta, hogy bár nagyon sok ügyfelük van, most per pillanat fogalma nincsen, hogy egy hónap múlva tud munkát adni, vagy csak fél év múlva. Valószínűleg ugyan hamar, de ez attól is függ, hogy én mennyire vagyok talpraesett, mennyire vagyok nyitott és hogy kommunikálok.

És itt már nem kellett arra várni, hogy majd átgondolom egyből igent mondtam.

Ez volt 2016. november 6-án.

2017. január 3-án életemben először repülőre ültem és elindultam életem első külföldi munkahelyére Hollandiába.