Szóval 2016-ot írtunk.
39 éves voltam és az élet úgy hozta, hogy épp nem volt semmim. Egy kicsi albérletben éltem a tulaj bútorai között. Heti 4-szer 12 óráztam egy közeli idősotthonban, a maradék kis szabadidőmet pedig igyekeztem okosan kihasználni.
Olvasgattam, táncházba jártam, valamint órák hosszat ültem a fotelben és telefonon beszélgettem egy társkeresőn frissen megismert pasival.
Spoiler : a pasi még mindig rendületlenül mellettem van, néhány éve össze is költöztünk, sőt azóta már több, mint 14 országot fedeztünk fel magunknak együtt.
Szóval csajok: van remény!
A pasi amúgy Németországban dolgozott. Vasiparban. 3 hét kint, 1 hét szabi itthon. Esküszöm irigyeltem. Nem a munkáját, hanem a szabadságát.
Persze én is meg tudtam tenni, hogy több műszakot vállalok, míg ő odavan, és szabadságolom magam míg ő itthon, csak hát ugye nem feltétlenül ugyan azokkal az anyagi vonzatokkal. Már akkor sem volt mindegy, hogy csúsztatott munkaóra külföldön vagy napi bejelentés Magyarországon. Ettől függetlenül persze tökéletesen megvoltunk. A ténylegesen együtt töltött egy hétbe folyamatosan igyekeztünk belesűríteni a külön töltött idő elmaradt közös tevékenységeit.
Csak hát az a fránya büszkeségem! Meg az elszabadult fantáziám…
Ahogy telt – múlt az idő, egyre gyakrabban kaptam azon magam, hogy már megint álmodozom. Mi lenne, ha megtanulnék vasat hajlítani… vagy hegeszteni… vagy bármi olyan dolgot, amivel hasonló beosztású és bevételű melót találhatnék magamnak. Aztán egyszer csak – mint derült égből a villámcsapás – megvilágosodtam! De hiszen akkora adu ász van a kezemben, hogy szinte füstöl! Hogy nem vettem ezt eddig észre?
- Mi is az én hivatásom? – Idősgondozó!
- Milyen hirdetésekkel van teli az FB hírfolyamom mióta ott dolgozom ahol? – Idősgondozót keresünk külföldre x hetes váltásban.
Mi ez, ha nem a lehetőségek tárháza?
A feladat tehát adott volt:
- Meg kell tanulnom egy nyelvet.
- Szereznem kell valami kint is elfogadott végzettséget.
- Találnom kell egy olyan helyet, ahonnan relatív könnyen elérhető a magyarországi Hajdú-Bihar megye is, meg a németországi észak-Rajna Vesztfália is.
A kivitelezés első lépéseként úgy gondoltam, hogy felmérem a terepet, hogy egyáltalán melyik nyelvet is kezdjem el megtanulni. Ezen felmérés legegyszerűbb módjának pedig az tűnt, hogy az esélytelenek legnagyobb nyugalmával elkezdtem megpályázni az összes velem szembe jövő „idősgondozót keresünk x országba” témájú hirdetést.
