VENDÉG CIKK – „Párizs nekem a szerelmem” – egy francia hétvége emlékei
Ez most egy kicsit más Párizs.
Nem útiterv. Nem toplista. Nem „Mit kell látni 48 óra alatt”.
Ez a bejegyzés egy vendégírás. Egy olyan ember gondolatai, aki csak néhány órával az indulás előtt tudta meg, hogy 60+ -osan másnap valóra válik élete álma: „Eljutni Párizsba.”
Még márciusban szerveztük neki ezt a párizsi hétvégét, az alábbi sorok pedig az ő szemén, tempóján és érzésein keresztül mesélik el, mit adhat a város akkor is (vagy épp akkor igazán ), ha az ember lassabban halad, többet figyel, és nem akar mindent „letudni”.
Mit jelent Párizs annak, aki valóban megérkezik hozzá.
Fogadjátok szeretettel!
„Párizs nekem a szerelmem” – egy francia hétvége emlékei
Egy nehezen mozgó, könnyen elfáradó, merev térdű, fájós lábú embernek – ez vagyok én – városnéző programot szervezni nagy kihívás.
A csodákra kicsit várni kell, a lehetetlent Krisztina lányom és párja egy hétvégén teljesíti, valóra váltva gyerekkorom dédelgetett álmát: eljutni Párizsba.
De mi mindenre elég két nap Párizsban?
Abból is csak harmincnéhány óra.
- Átsuhanni két határon. Hollandiából Belgiumba, Belgiumból Franciaországba.
- Köszönni az „Öreg Hölgynek”. Körbejárni, megcsodálni…
- Megcsodálni a Szajna hajóit, elmélázni hullámai fodrában…
- Elmerülni a történelem, a fantázia írott és megfilmesített világában…
- Kapkodni a fejem a nyüzsgő forgatagban, élvezni a kavargást, a sokszínű világ pillanatképeit…
- Metróról RER-re szállni és elfáradni a számolatlan lépcsőktől…
- Kavargó gondolatokkal, villódzó képekkel nyugalmat találni a Bellevue Montmartre szálloda kényelmében…
- Később friss erővel, megújuló kíváncsisággal felkerekedni a Sacre-Coeur felfedezésére…
- Siklóval kicselezni az újabb lépcsőhadat…
- Élvezni a kilátást a város legmagasabb pontjáról.
- Rácsodálkozni, hogy az Öreg Hölgy vigyázó szemeit Párizson tartja, bárhol lehetsz is a városban…
- Nevetve kitotózni, hogy az Eiffel torony esti kivilágítása melyik oldalról látszik a legjobban…
- Nem elfeledkezni a kerítéseken díszelgő szerelem-lakatok kápráztató látványáról…
- és gondolatban rákattintani a városra a saját lakatom,
Mert Párizs nekem a Szerelmem.
De! Haladjunk csak szépen sorjában!
Itt vagyok Párizsban!
Ötórányi autózás után érkezünk meg, egyenesen a párizsi közlekedés sűrűjébe. Tudjátok mit jelent az, amikor az érkezés várható időpontját percenként változtatja, leginkább megemeli a GPS Dórika? Hát azt, hogy úti célunk elérését például egy kereszteződésen való áthaladással előbb 3 percre saccolja, majd ötre, aztán úgy alig tíz perc alatt végül sikerül is átjutnunk.
Közben persze nem unatkozunk. Megcsodálhatunk mindenféle autót a legváltozatosabb típusokban és felségjelzésekkel, miközben igyekszünk egyiket sem túl közelről megtapasztalni. A közelben terpeszkedő hatalmas piac látható árukészlete, nyüzsgő emberáradata is nyújt némi szórakozást. Nem feledkezhetünk meg közben a különböző autókürtök, dudák hangversenyéről sem.
Tibi, a Hollandia csendes nyugalmához szokott, de azért sokat látott sofőrünk meg is jegyezi:
– Akárcsak Rómában. Mintha a lámpák a dudaszótól gyorsabban váltanának.
Szóval Párizs zsizseg. Tumultus van, és hangzavar. Én élvezem. Ez itt a Montmartre.
GPS Dórika végül gond nélkül elnavigál bennünket a parkolóházig. Utunkat gyalog folytatjuk. Kriszti logisztikai ügyködésének köszönhetően a szállodánk pár utcányira van innen. Pár girbe-gurba szűk utcára.
A Hotel Bellevue Montmartre
Bejárata szolidan simul az utcaképbe, belülről pedig olyan, akár egy ékszerdoboz. Szoba a negyedik emeleten, de van lift. Röpke pihenő, és irány az Eiffel-torony! Metróval megyünk. Párizsban ez a legkényelmesebb és leggyorsabb. Az autózásból elég volt a parkolóházig tartó beavató.
A „Szeretet fala”
Útban a metróhoz a Jean Rictus park fáinak ölelésében elénk tárult Frédéric Baron és Claire Kito ikonikus Szeretet fala. A 40 négyzetméternyi sötétkék mázas csempén, mint megannyi jegyzetlapocskán, 250 nyelven olvasható a szeretet szó, köztük természetesen magyarul is. A szavak közt feltűnő vörös foltok az emberiség széthúzása miatt összetört szív darabjai. Vajon összeforrhatnak még valaha ezek a fájdalmas szilánkok?
Az Eiffel torony
Megküzdök a metró lépcsőivel, és egy rövid séta után a jutalmam lélegzetelállító. Itt van előttem az Eiffel torony.
Párizs egyenlő Eiffel torony, Eiffel torony egyenlő Párizs. Akár egymás szinonimái is lehetnének
Az Eiffel torony sorsa pedig az ikonná válásáig meglehetősen kacifántos volt. Eiffel először Spanyolországnak ajánlotta fel a terveket, de a spanyolok visszautasították. Ez után került sor arra, hogy az 1889-es világkiállításra Párizs adjon otthont a toronynak. Érdekes, hogy a franciák is ódzkodva fogadták. Még fel sem épült, máris tiltakoztak ellene. A Le Temps napilapban közzé tett, „Tiltakozás Eiffel úr tornya ellen” című nyílt levelet több mint háromszázan írták alá, köztük festők, írók, építészek és zeneszerzők. Maupassant is például, aki később – iróniából – gyakran az Eiffel-torony éttermében ebédelt, mondván: „ez az egyetlen hely Párizsban, ahonnan nem látni a tornyot”.
Voltak, akik óriási fém szörnyetegnek nevezték. Hiába aratott a Világkiállításon hatalmas közönségsikert, léte továbbra is megosztotta a párizsiakat. Sokan még ma is „óriási fém szörnyetegnek” tartják. Az „Öreg Hölgy” elnevezésről sem tudom eldönteni, hogy becézés-e, vagy inkább gúny.
.
Miközben én pedig…, szóval engem teljesen elbűvöl.
Én csak állok ott, a Torony aljában és csodálom könnyedségét, ahogy hajlékony íveivel az ég felé tör. Számomra ez maga a Vágyakozás, mint egy karcsú nőalak, nem Öreg Hölgy. Egy fiatal lány inkább, aki magasba emelt karokkal a felhőkbe kapaszkodik, a csillagokat akarja megérinteni. Én a szabadságot, a felfelé törekvést látom benne.
A Diadalív
Persze én a Diadalívnél sem Napóleon diadalára gondolok, aki az austerlitzi csata (1805) után határozott úgy, hogy emlékművet emel a francia katonaság, és persze saját maga dicsőségére. „Diadalívek alatt masírozva fogtok hazatérni” ígérte a katonáinak. Az alapkőletétel 1806. augusztus 15-én meg is történt. Az építkezés viszont olyan lassan haladt, hogy 1810-ben, amikor Napóleon feleségül vette Marie-Louise osztrák főhercegnőt, az ünnepélyes bevonulás tiszteletére a Diadalív életnagyságú, fából és festett vászonból készült mását állították csak fel. Még csak arra a magyar vonatkozására sem gondolok, hogy az emlékművön található 174 felirat között egy magyar név is van, Győr városáé, a napóleoni időknek megfelelően németül, „Raab” formában. A Diadalív éppúgy meghatározó, ikonikus jelképe Párizsnak, mint az Eiffel torony. Erről is csodálatos panoráma nyílik a városra és a Champs-Élysées sugárútra.
S itt jön az, hogy „persze én a Diadalívnél sem…”. Nekem, ha behunyom a szemem, a Kalandorok című film zenéje szólal meg. A Diadalív felett megjelenik egy kis repülőgép, és Alain Delon mélyrepülésben végigsuhan a Champs-Élysées-én.
A Champs-Élysées
Én gyalog sétálok végig rajta. S csak kapkodom a fejem a luxusüzletek kirakatait látva.
Nem reggelizem a párizsi Tiffanyinál, s nem csak azért, mert éppen körbe van kerítve felújítás miatt. Megcsodálhatom viszont a Louis Vuitton hotel építési munkáit elrejtő hatalmas Vuitton-ládát. Fantasztikus látvány, és – mily meglepő – ez sem élvezi a franciák, a párizsiak egyöntetű tetszését.
Igaz, maga a sugárút elnevezése, a Champs-Élysées is eléggé kétértelmű. Egyrészt az Élysées a görög mitológiában a hősök és erényes lelkek paradicsoma. Szimbolizálhatja, hogy az itt sétálók kiváltságosak, hiszen a király kertjében, az örök paradicsomban járnak. Másrészről lehet egy fintor is, hiszen hajdan ezen a területen mocsár, sőt egy szennyvízelvezető patak volt. A párizsiak sajátos humorérzéke utalhatott arra is, hogy a kiváltságosok királyi útja, hát egy nem éppen gusztusos területre épült.
Nekem azonban felejthetetlen szépségű élmény ez a séta.
Élvezem, hogy egy útkereszteződésen áthaladva a világvárosi környezetből csendes, árnyas parkban, sétányon kötök ki. A fák közt megbújó kis pavilonban veszünk egy furán hajtogatott, isteni finom palacsintát, majd tovább sétálunk.
A Concorde tér
A fákkal, bokrokkal övezett sétány a világvárosi nyüzsgés után a Concorde térre vezetett. Egy újabb, történelmét tekintve igencsak viharos, vérzivataros helyszínre.
Concorde : Egyetértés, a megbékélés jelképe. A tér ezt a nevet 1795-ben kapta, miután az itt felállított guillotine alatt sok koronás fő hullott a porba. XVI. Lajost is ezen a helyen végezték ki, aki annak a XV. Lajosnak az unokája volt, akinek tiszteletére építették eredetileg a teret. S persze jónéhány forradalmár is a guillotine alatt végezte.
Ma már valóban békés kép fogadja az ideérkezőket. A teret két csodálatos szökőkút díszíti, a Tengeri szökőkút (Fontaine des Mers) és a Folyami szökőkút (Fontaine des Fleuves). A tér nyolc sarkán Franciaország nyolc nagyvárosát (például Lyon, Marseille, Bordeaux) szimbolizáló szobrok találhatók., közepén áll a Luxori obeliszk, az egyiptomi alkirály ajándéka Párizsnak.
Itt aztán foroghatok kedvemre újra és újra rácsodálkozva Párizs jelképeire. Az Obeliszktől visszafelé nézve a Diadalívet látom, a távolban felsejlik az Eiffel torony sziluettje, a másik oldalon pedig, a Tuileriák kertjén túl a Louvre üvegpiramisai.
Ide még biztosan visszatérek.
